Skip to main content

MEX – Pszicho-pata

Product description

Végre megjelent a Pszicho-pata! Annyi ígéret és várakozás után már nem csak a koncerteken hallhatók az „új” számok. Aki kezébe veszi a borítót, rögtön láthatja, hogy ez a Mex már megint valami új dologgal döbbenti meg az embert. Gondolok itt a az óriási szemre és a fehérre mázolt arcokra, amik sokkolóan bámulnak Rád. A Metal Machine Music képviselõi zenéjükkel ismét hozták azt a színvonalat, amit már megszokhattunk tőlük. A különböző samplerek feldobják az amúgy sem lapos dalokat. Aki volt már a koncertjükön, az megbizonyosodhatott arról, hogy a különböző elektronikus „szerkentyűk” nélkül is milyen fantasztikusan adja elő ez a négy profi zenész a számokat. Ez az album ugyanúgy pörög, mint az előzőek, a rengeteg poént pedig lehetetlen egyszerre felfogni. Egy dalra sem lehet mondani, hogy nem vérbeli Mex nóta, hiszen mindegyikben megvan a jellegzetes hangulat, ami csakis őket jellemzi. Egyedül a Semmi dalt emelném ki, ugyanis pont azáltal válik igazán ironikussá, hogy ezt választották ki rádiószámnak. Aki pedig egy újabb feldolgozásra számított, nem kell csalódnia, mert kettő is található az albumon: az egyik Madonna Like A Virginje, a másik pedig a Depeche Mode-tól az I Feel You. Mondanom sem kell, hogy mind a kettő új megvilágításban szerepel itt.
Ezt az albumot azoknak ajánlom, akik kiváncsiak olyan session-zenészek hobbizenekarára, mint Madarász Gábor, Kovács Barnabás, Schvéger Zoltán és Závodi Gábor.

Additional information

Előadó

Lemez címe

Pszicho-pata

Kiadás éve

Katalógusszám

NRR009