Product description
Panchan
„Mintha egy ismeretlen nép nem létező folklórját hallanánk, amit mondjuk lapp, eszkimó, indián, arab, fekete amerikai, angolszász és még sokfajta embercsoport zenéjéből gyúrtak volna össze. Hol balkáni, hol török, hol afrikai zenére emlékeztetnek, néha a blues vagy a latin világ hatása szűrődik át rajtuk, de minden egyes darab átmegy azon a transzformáción, aminek titka Kiss Erzsi lelkében lakozik.”
Panchan, Mexikóban azt jelenti, éden. Egy hely az őserdőben, ahol a bambuszházak távol esnek a nagyvárosoktól. Oda pihenni, megnyugodni, elvonulni járnak az emberek.
A zenekar 2005 végén alakult. A Kiss Erzsi Panchan különleges felállású ütős-énekegyüttes, mely 2005 végén alakult. Kiss Erzsi a’capelláit adja elő a művésznő zenész-színész barátai részvételével. Tagjait ismerhetjük már a hazai művészeti élet más-más területeiről is. Zenéjük változatossága ebből a sokszínűségből táplálkozik.
Kiss Erzsi saját együttese mellett az Eric Sumo Bandben is vendégeskedik, illetve bábelőadásokhoz, táncelőadásokhoz rendszeresen komponál. Dombi Kati a kortárs tánc világából ismert, Kovács Linda saját jazz együttese mellett más formációk énekese is, Szandtner Anna színésznőként több színházban, nagyjátékfilmben szerepelt már. Dudás Zsombor és Pápai István, az együttes két ütőhangszerese számtalan kísérleti, kortárs és populárisabb formáció tagjai.
Különleges hangulatú koncertjeik színházi előadásként is felfoghatók. Kiss Erzsi “nyelvtelen nyelven” megszólaló zenei szövegei – az afro-világon keresztül a tiroli mondókáig – mind megannyi játékos utazás, megannyi történet, mese, közös képzelődés emberi hangokon bűvös varázsdobokra.
Első lemezük az Édenkelet címet kapta. Az albumot hallgatva, a borítón a bőröndöt, a megannyi matricát, rajzocskát nézegetve messzire utazhatunk, a párás meleg dzsungelből a balkánon át akár észak havas vidékei felé. Bejárva képzeletben ezt a teremtett világot.
A lemez anyaga a „nyelvtelen nyelven” megszólaló zenei szövegekre épül. A sokszor dobokat utánozó repetitív énektémák, az ütőhangszerekkel együtt ritmizáló, olykor a hangszerek mellé, mögé „bújó” kísérőszólamok valójában mindenki számára érthető matériát alkotnak. Néha úgy érezhetjük, egy mesében vagyunk. Nemcsak az emberi hangok, a hangszerek is átlényegülnek, szerepet játszanak, időnként sötét hangulatokat festenek, hogy végül átvezessenek egy napsugaras ”soha nem volt” afro világba.