Skip to main content

Fókatelep – Fokadelic

Termék leírása

Fókatelep

A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult.

A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamária sokoldalú tehetségének a találkozása új minőséget hozott létre – rock alapokon nyugvó, sajátos stílusú világzenét, amelyben a magyar csujogatós találkozik a bolgár népdallal, a cigány tangó a sanzonnal, a latin ritmusok az afróval.

Első lemeze 2009 májusában jelent meg a NarRator Records kiadásában, melyről a média így írt: „A tiszta erejű rockzenébe ágyazott katartikus erejű népdalokkal teremtenek új világot”.

Az együttes a 2009-es német-dán-svéd turnéja után 2010 májusában ismét Németországban járt, ahol a Besh o droM-mal együtt szerepelt egy Magyarországot bemutató rendezvénysorozaton, majd azt követően meghívást kapott a nemzetközileg is elismert MEI (Meeting degli indipendenti) olasz showcase fesztiválra, ahol szakmai közönség előtt lépett fel.

A 2011-es év egy újabb külföldi meghívással indult, így május 7-én Luxemburgban, a Neumünster Apátságban nyitják meg koncertjükkel a magyar programokat felvonultató kulturális sorozatot.

Néhány média visszhang:

„Oláh Annamária delejes táncától és andalítóan édes énekétől keringő derviseket láttam coca-cola mámoromban, aztán a lendületes, precíz gitárjáték, a dobok, az ütősök és a különleges effektekkel megszólaló billentyű holdfényben vágtató nomád arab lovasokat varázsolt elém a Városliget árnyas fái közé”.

„A tiszta erejű rockzenébe ágyazott katartikus erejű népdalokkal teremtenek új világot”.

„Annamari levegőbe rajzolt titokzatos pontozással kíséri táncát, amivel kollektív akupunktúrás pontjainkat éri el, megnyitva ezzel lelkünk legmélyebb rétegeit a zenének”.

Míg az első, 2009 – ben megjelent album elsősorban feldolgozásokra épült, az új lemez elsősorban saját zene, saját szövegekkel.

A zenei munkafolyamatra mindenekelőtt a csapatmunka, és a szabadjára engedett kreativitás volt jellemző.

A tagok szívesen próbálták ki magukat új hangszereken: így az alaphangszereken kívül például citerát, buzukit, bendzsót és kalimbát is használtak a felvételek során.

Továbbra is jellemző az izgalmas nemzetköziség, az új dalok a magyar mellett spanyol, roma, bolgár nyelveken csendülnek fel.

Ez a sokféleség a zenekar sokszínű világlátását tükrözi, a dalok pedig összetéveszthetetlen, különleges egységgé forrnak össze a Fókatelep zenéjében.

Ahogy az első albumon, most is neves vendégek szerepelnek a lemezen: a Budapest Bárból ismert Farkas Róbert (hegedű és tangóharmonika), a legjobb férfi cigány énekesként számon tartott Balogh Gusztáv, a Napra Hegedűs Mátéja (hegedű) és az ex-Anselmo Crew Kerényi Ákos (bongó).

 

 

 

További információk

Előadó

Lemez címe

Kiadás éve

Katalógusszám